跳转到内容

File:Coa Hungary Town Bánfa big.svg

页面内容不支持其他语言。
这个文件来自维基共享资源
维基百科,自由的百科全书

原始文件 (SVG文件,尺寸为300 × 352像素,文件大小:134 KB)


描述
English: The coat of arms of Bánfa
Magyar: Bánfa címere
A címerképek megfogalmazásához elsősorban a szfragisztikai (pecséttani) hagyományok adtak támpontot. Az 1774-ből származó pecsétkép fő motívumai az ekevas, csoroszlya és a szárán összekötött három búzakalász, emellett a köriratban helykitöltő szerepben három csillagot is találunk.
A búzakalász elsődlegesen a termékenységre utal: az elhaló növény elhullott magjai újrasarjadnak, az újjászületésnek, megújulásnak is jelképe. A kalászok a természet körforgását idézik: a földből a Nap ereje és víz által kibontakozó életerőt, a földbehullást és megsemmisülést, az egymáshoz simuló kalászok az összhangot, az egymásrautaltságot, az egyetértést és a közösség egységét is szimbolizálják.
A Szentháromságot a szivárvány jelképezi. A zöld Jézus földi működésére, a vörös kereszthalálára, a kék pedig égi származására utal. A csillagok a címertanban a dicsőség és szerencse jelképei, de egyházi ikonográfiai jelképként Szűz Máriát szimbolizálják. A csillag úgy vezeti a hívőket Jézushoz, mint az égbolt csillagai vezérlik a hajósokat.
A címeren három kalászt, három csillagot számolhatunk, emellett a templom épülete is hármas tagolódású. A heraldikában népszerű a motívumok hármas előfordulása a számmisztikához kapcsolódik: a három a legfontosabb szakrális szám: Ég és Föld találkozásából létrejött az Ember, ezzel válva teljessé az isteni megnyilvánulás. A három tehát a totalitást, az isteni rendet, a tökéletességet, az Isten-Ember-Világmindenség hármas rendjét képviseli.
A heraldikai mázak jelentéstartalma: Arany (Nap): értelem, ész, hit, tekintély, fenség, erény, erkölcsösség. Ezüst (Hold): bölcsesség, tisztaság, ártatlanság, őszinteség, szemérmesség. Kék (Jupiter): elvhűség, állhatatosság, ellenálló-képesség, bizalom. Zöld (Vénusz): szabadság, szeretet, szépség, remény, örökkévalóság. Vörös (Mars): hazaszeretet, önfeláldozás, tenni akarás, nagylelkűség.
日期
来源 https://magyarcimerek.hu/205-banfa
作者 Madboy74
授权
(二次使用本文件)
This file depicts the official coat of arms or flag of a Hungarian municipality. According to 1.§ (4) of the Hungarian copyright law (1999./LXXVI.), copyright protection does not cover "legal provisions, other means of state direction, court and other official resolutions, announcements and documents issued by an authority or other official organ, as well as standards made obligatory by law and other similar regulations." Official coat of arms and flags, being defined in such a regulation, are thus in the public domain in Hungary, and also in the US, according to § 313.6(C)(2) Compendium of U.S. Copyright Office Practices, 3rd ed. 2014 (Compendium (Third)): "As a matter of longstanding public policy, the U.S. Copyright Office will not register a government edict that has been issued by any state, local, or territorial government, including legislative enactments, judicial decisions, administrative rulings, public ordinances, or similar types of official legal materials. Likewise, the Office will not register a government edict issued by any foreign government or any translation prepared by a government employee acting within the course of his or her official duties."

Note: The usage of coats of arms and flags is governed by legal restrictions, independent of the copyright status of the depiction shown here.


Deutsch | English | magyar | +/−

SVG开发
InfoField
 
SVG的源代码为有效代码
 
本紋章使用Inkscape创作,或使用了其他工具。
我,本作品著作权人,特此采用以下许可协议发表本作品:
Creative Commons CC-Zero 本作品采用知识共享CC0 1.0 通用公有领域贡献许可协议授权。
采用本宣告发表本作品的人,已在法律允许的范围内,通过在全世界放弃其对本作品拥有的著作权法规定的所有权利(包括所有相关权利),将本作品贡献至公有领域。您可以复制、修改、传播和表演本作品,将其用于商业目的,无需要求授权。

说明

添加一行文字以描述该文件所表现的内容

此文件中描述的项目

描绘内容

image/svg+xml

5ec4bf645af252b281021b517a8af3bb8d5eeacf

136,786 字节

352 像素

300 像素

文件历史

点击某个日期/时间查看对应时刻的文件。

日期/时间缩⁠略⁠图大小用户备注
当前2014年11月22日 (六) 15:542014年11月22日 (六) 15:54版本的缩略图300 × 352(134 KB)Madboy74{{Information |Description ={{en|1=The coat of arms of Bánfa}} {{hu|1=Bánfa címere}} |Source ={{own}} |Author =Madboy74 |Date =2014. 11. 22. |Permission ={{PD-Coa-Hungary}} |other_versions = }}

以下页面使用本文件:

全域文件用途

以下其他wiki使用此文件:

元数据